Üzemeltető: Blogger.

Én és a Warcraft 1 | #1

Sziasztok! Egy ideje megint nem volt bejegyzés, úgyhogy egyrészt ezt szeretném pótolni, másrészt meg úgy gondoltam, hogy belekezdek valami újba. 😊 Korábban már kiderülhetett, hogy eléggé kedvelem a Warcraft nevű játékot, ennek van egy online szerepjáték változata, ami jelenleg is folyamatosan frissül, ez a World of Warcraft (WoW). Ennek azonban egy három részből álló stratégiai játék volt az elődje. Ennek a verziónak a harmadik részét (és annak kiegészítőjét) még a gyerekkoromból ismerem. Nagy hatással volt rám, ahogy néztem, ahogy a bátyám játszik vele (egyedül sosem bírtam kijátszani) és csupa szép emlék köt hozzá.

A Warcraft 1 - Orkok és emberek (Orcs & Humans) egy 1994-es játék, ami annyit jelent, hogy egyidős velem! Sajnos eddig csak hallottam róla, kipróbálni eddig még nem volt lehetőségem, mivel a jelenlegi operációs rendszereken már nem lehetett játszani vele. Most azonban a játék első és második része is elérhetővé vált GOG kínálatában, így úgy döntöttem megveszem őket.


Ezzel a bejegyzéssorozattal pedig az lenne a célom, hogy leírjam a játékélményemet. A terv az, hogy a történetet is összefoglalom és magát a játékmenetet is.

1. Játéknap - 4. 11.

Két kampány közül lehet választani, ezek - nagy meglepetésre -, az Ork és az Ember kampányok. Mivel az Ork kampány volt felül, azt választottam ki elsőnek és rögtön neki is estem az első pályának. Egy rövid ideig úgy gondoltam, hogy sínen vagyok és hamar meg fogom nyerni a pályát, de végül is olyan szinten elrontottam még ezt az egyszerű pályát is, hogy végül elakadtam és inkább feladtam az egészet.



Az első pályán Feketekéz (Blackhand) megbíz bennünket, hogy a Gyászmocsárban (Swamp of Sorrows) lévő előőrsnél építsünk legalább 6 farmot (lényegében lakóházat), hogy az ott lévő csapatoknak legyen szállásuk és hogy megfelelő ellátásban részesüljenek. Így megfelelő kondícióban lesznek, amikor a csata kezdetét veszi... mivel nem hagyhatjuk őrizetlenül az állásunkat, ezért egy barakkot is építenünk kell.

Lényegében ez a pálya egy nyersanyag-management, tehát ki kell termelni elegendő fát és aranyat, majd felépíteni ezeket a vackokat. De a játék nem adott túl sok instrukciót, én pedig nem gondoltam, hogy ennyire eltér a játékmenet a Warcraft III-ban megszokottól! Szerintem húsz perc bőven eltelt, mikor meglepetten tapasztaltam, hogy a két munkásom, akik eddig fát vágtak (egy másik közben aranyat termelt) sikeresen beszorultak a már megépített barakk, a főépület és a 3 lakóház közé... itt már gondok voltak! Végül két ork gyalogos egységet (Grunt) küldtem az egyik épületre, hogy rombolják le, miután ezzel megvoltak, a két munkásom újra szabaddá vált. Közben rájöttem, hogy ebben a játékban külön meg kell építeni az utat is, mert csak annak mentén lehet felhúzni az épületeket. Mivel ezt korábban elhalasztottam nagyon sűrűn álltak egymás mellett az építmények, így az egységeim már nem fértek el mellettük. Bevallom, először nekem nem tűnt fel, hogy a már megépített házak mind utcával határosak voltak (ez volt a legnagyobb baj), csak azt láttam, hogy nem tudom őket akárhova lehelyezni, és mikor végre találtam egy talpalatnyi helyet, ahova letehető volt az épület, rögtön le is tettem... 😁 Ezzel azonban még nem ért véget a bénázásom. Szinte rögtön ezután kiürült majd felrobbant az aranybányám... így el kellett indulnom új lelőhelyet találni. Egy gyalogos egységet indítottam útnak felfedezés céljából (véletlenül sem többet). Találtam is egy új aranybányát, de vele együtt az emberek bázisát is sikerült megtalálnom... Megtámadtak, és természetesen túlerőben voltak. Mivel a gyalogosom lomha volt és túl hamar meghalt, így nem volt esélyem kimenekíteni őt. Itt még azt gondoltam, hogy még nincs veszve a remény, valahogy még meg tudom fordítani a játék állását. Ekkor azonban észrevettem, hogy az ellenséges egységek, akikbe sikerült belebotlanom, most már a bázisomnál vannak, ami két gyalogos egységen kívül semmivel sem volt biztosítva. Mivel veszteni nem szeretek, ezért ezen a ponton döntöttem úgy, hogy feladom a pályát és kilépek. 😁

2. Játéknap - 4. 12.

Pálya teljesítve! Ezúttal már felkészültem rá, hogy a hellyel és a nyersanyaggal is jól kell gazdálkodom. Mivel tegnap részben az arany (hiánya) miatt buktam el, most nemes egyszerűséggel nekiálltam aranyat bányászni (egy munkással) és fát vágni (egy másik munkással). Megvártam, hogy a bánya teljesen kiürüljön, hogy felmérjem elegendő aranyat lehet-e kinyerni a pálya teljesítéséhez. Csak ezután kezdtem el építkezni. Ha szükséges volt építettem utat is, nehogy megint beszoruljanak a munkásaim. De most nem volt különösebb fennakadás. A fa kitermelése némileg lassan ment, mivel most nem akartam plusz munkás megvételére pénzt kiadni, mert úgy éreztem, akkor megint meg fogom szívni az arannyal 😁. Szóval inkább türelmes voltam és ez most kifizetődött.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

© Template by Agata