Üzemeltető: Blogger.

Egy álarc végórái | Prológus

Valamikor tavaly, már az év vége fele közeledve, Faye és én megegyeztünk abban, hogy mindketten elkezdjük a webregény-kezdeményünket közzétenni, amint abból valami kézzelfogható részlettel tudunk szolgálni.  Nos, akkor bele is vágnék...

Még korainak tartom, hogy leírást adjak arról, miről is szólna ez a történet (főleg mert lehet, hogy sosem fogok elkészülni vele), de annyit elárulok, hogy a cselekmény környezetét tekintve még lehet hasznosak lesznek a kastélylátogatásaimról szóló bejegyzések (különösen ez itt).
Ez egyelőre csak egy kezdetleges verzió, ami azt jelenti, hogy a gépemen meg vannak jelölve azok a részek, amiket a jövőben még át akarok benne írni. De erre majd akkor fogok visszatérni, amikor már több fejezettel is elkészültem. Mivel ez csak egy amolyan bevezetőszerű fejezet, ezért nem sikerült hosszúra és lehet, hogy a későbbiekben még a címen is változtatni fogok.

Képet most nem fogok mellékelni ehhez a bejegyzéshez, de ha már itt tartunk, gondoltam megemlítem, hogy frissen megjelenő könyvek esetében gyakran engem is elragad a borítótervező láz (egyszer egy KMK-s könyv borítója az én tervem alapján jelent meg), úgyhogy előfordulhat, hogy egyszer majd én is előállok egy borítószerű képpel.

Prológus

1730. Ősz

A hadnagy erőtlenül roskadt a padlózatot borító hideg falapokra egyenesen uralkodója elé, aki épphogy csak egy kevéssel előzte meg őt a földön történő landolásban. Miközben egyik lábáról a másikra nehezedett, csizmája alatt ropogni kezdtek a törött váza szétszóródott szilánkjai, ezzel pedig egyszerre megtörte a nemrég beálló rémisztő csendet.
- Tényleg nem ezt akartam… – rebegte a férfi tompa hanggal.
Közben igyekezett közelebb hajolni a királyhoz, hogy jobban szemügyre vehesse sérülését. Friedrich Wilhelm azonban annyira összehúzta magát, hogy fejével eltakarta sebesült csuklóját. A hadnagy lassú mozdulattal megmarkolta az uralkodó vállát, ezzel próbálva kirángatni őt zárkózottságából. Szerencsére ezzel sikerült őt némileg kizökkentenie, a király felemelte fejét és meglehetősen mogorva tekintetét a másikra szegezte. A mozdulattól egyenruhájának gallérjából újabb porcelándarabkák bukkantak elő, a férfi pedig mindent megtett, hogy a váza maradványait lesepregesse róla, mielőtt azok még nagyobb kárt okoznának. A király először csak némán méregette a vele szemben térdelő hadnagyot, majd rezignáltan törődött bele, hogy kénytelen lesz szóba állni ezzel az alakkal.  
- A feleségem… gondoskodjon róla! Nincs ő ehhez hozzászokva – Friedrich Wilhelm hangja meglehetősen akadozott, mégis kellőképp éles maradt. Azt, hogy ez állapotának vagy a férfi iránti ellenszenvének volt köszönhető, nehéz lett volna megállapítani.
A hadnagy keze lecsúszott az uralkodóról, de nem úgy tűnt, mint aki a királynéhoz akarna sietni. Továbbra sem kelt fel Friedrich Wilhelm mellől, így neki ismételten hangot kellett adnia akaratának:
- Ez egy parancs volt, nem hallotta? Menjen már végre!
Látta, hogy a másik még most is vonakodik eleget tenni az utasításának, de már ennyi beszédtől is teljesen kimerültnek érezte magát. A csuklójába nyilalló fájdalom is kezdett egyre elviselhetetlenebbé válni. Magatehetetlenségében sziszegve préselődött hátával a falnak. Csak a mozgás hatására vette észre, hogy valamiféle erő, amit eddig nem érzékelt, visszahúzza kézfejét: a hadnagy kezeinek erős szorítása volt az. Így próbálta meg a szivárgó vér útját állni.
Friedrich Wilhelm fészkelődött és egyre csak nyugtalanabb lett. Nem tudta milyen mély a vágás, de a másik szorításának erősségéből arra következtetett, hogy a baj elég nagy ahhoz, hogy az elvérzés lehetősége is fennálljon. A hadnagy hirtelenjében kerülni kezdte tekintetét, arcán pedig az idegesség jelei mutatkoztak, miközben szeme ide-oda járt a teremben.
- Ki vele az Isten szerelmére, mi a baj! – morogta arcába az uralkodó, de hangja korántsem volt olyan indulattal teli, mint ahogy szerette volna. 
- Majestät – a férfi nyugtalanul megcsóválta fejét –, most át kell vennie!
Nem várt tovább, óvatosan Friedrich Wilhelm ölébe fektette karját, felfelé tartva sebesült csuklóját, ügyelve rá, hogy még mindig kellő erővel szorítsa. Várakozóan nézett a királyra, aki erre végül szabadon lévő karjával a másik felé nyúlt. Amint a férfi fogása lazulni kezdett csuklóján, az ő ujjai kúsztak oda, hogy átvegyék a helyet, még mielőtt a vér szivárogni kezdene a sebből. Mikor pedig a hadnagy úgy ítélte meg, hogy a király már kellőképpen erősen markolja csuklóját, véglegesen is elhúzta kezét, jókora véres tenyérlenyomatot hagyva maga után.
- Szorítsa erősen! – vetette oda, majd határozott mozdulattal felállt és elindult.
Friedrich Wilhelm kérdő pillantást vitt felé. Miért most? Talán eszébe jutott, hogy a királynéért menjen? Vagy csak egyszerűen meggondolta magát? Hiszen miért is állna a hadnagy érdekében, hogy segítsen rajta, azok után, hogy néhány nappal ezelőtt halálra ítélte őt felségárulásért? Most lehetőséget kapott, hogy megszökjön… ostobaság lenne tőle, ha nem élne vele. A komor gondolatok hirtelen teljesen ellepték az uralkodó fejét, így arról is kezdett elfeledkezni, hogy elzárja a vér útját.
- Mindjárt megvan… csak tartson ki még egy kicsit!
A szavak fokozatosan kezdték visszarángatni őt a valóságba. Ahogy kis szünet után kábultan felemelte fejét a férfi után kutakodva, észrevette, hogy az ismételten előtte térdelt, mintha mi sem történt volna. Kezében azonban egy ruha felismerhetetlenségig összeroncsolt darabját tartotta, ami pont alkalmasnak tűnt arra, hogy átmenetileg bekösse vele a sebet. Görcsös sóhaj szakadt fel Friedrich Wilhelmből, de nem a megkönnyebbüléstől, hanem az aggodalomtól, ami a felismeréstől csak még inkább mardosni kezdte őt.

3 megjegyzés:

  1. Drága Anna!

    Jaj, hát nem is tudom, mit mondjak! Ez most különösen fog hangzani, de egyszerre épp ilyen, és egyáltalán nem ilyen témára számítottam tőled. Nagyszerű az, amit csinálsz, és ahogy tálalod, nagyon érdekelne, hogy mi minden áll ennek a pár sornak a hátterében, no meg persze a jövőjében. Már alig várom a folytatást, és szinte szégyellem magam, hogy én még _semmit_ nem tettem le az asztalra :D Amit elkezdtem, az egy véletlen folytán törlődött a felhőből, ez pedig visszavetett három lépéssel, de nem adom fel :D Ígérem, Te leszel az első, akinek szólok, ha valami kis információ morzsa az asztalra kerül ;)

    Milliószor ölel vén barátnőd:
    ● Faye ●

    VálaszTörlés
  2. Kedves Faye!

    Tudom, hogy közben már említettem, hogy az erre válaszul írt kommentem valamilyen okból fogva nem jelent meg az oldalon, de még egyszer szeretném leírni, hogy mennyire örülök neki, hogy írtál ehhez a bejegyzéshez! A szavaid tényleg nagyon jól estek! :-)

    Bár még az én "asztalomon" is csak pár morzsácska van elvétve. És mivel ehhez hasonlót eddig még nem írtam korábban, biztosan meglátszik rajta a tapasztalatlanságom. Ez az első nagyobb lélegzetvételű történet, amibe belekezdek és csak remélem, hogy ki tudom majd írni a fejemből az egész történetet.

    Már megvannak a fejemben a cselekmény főbb állomásai, de mikor ezt a prológust írtam én magam is meglepődtem azon, hogy mennyire távol vagyok még attól, ahova ki akarok lyukadni :D

    És nincs okod bánkódni amiatt, hogy még várni kell a webregényedre. Amúgy is az az elvem, hogy az ilyen dolgokat nem lehet siettetni. Belőlem is csak a természetes kíváncsiság beszél, amikor azt írom, hogy már tűkön ülök, hogy láthassam a munkádat! :)

    Ölellek:
    Anna

    VálaszTörlés
  3. Drága Anna!

    Tudom, és én töretlenül itt vagyok, amióta kaptam értesítőt, hogy válaszoltál :D Jaj, hát szívesen tettem, tudod, minden érdekel, amit csinálsz <3

    Tudom, miről beszélsz, amikor még csak összesítettem az információkat, képeket a Lethariel-projecthez, akaratlanul is az járt a fejemben, hogy "és hol van még a vége!" Úgyhogy ezzel tudok azonosulni magam is :D Adj időt magadnak, könyvet írni nem pár hónap alatt szoktak az emberek :D De még novellát sem feltétlen.

    Amit pedig a saját projektemről el tudok mondani, az az, hogy amíg otthon voltam, aahol szintén volt pár morzsája a történetemnek, igyekeztem minél több dolgot áttelepíteni a felhőbe, hogy összébb áljon kicsit a kép :) Mostanság más veszi el az időm nagy részét, de semmi sem tántoríthat el a kitűzött céloktól!

    Milliószor ölel vén barátnőd:
    ● Faye ●

    VálaszTörlés

© Template by Agata