Üzemeltető: Blogger.

A három évvel ezelőtti önmagamnak


Már eleve úgy indultam el hazulról, hogy semmi jóra sem számítottam. Rengeteget idegeskedtem is. Pár órával az indulásom előtt, amikor már végképp nem tudtam másra sem gondolni, csak az előttem álló útra, kiderült, hogy nem fér be az összes holmim a bőröndbe és az utazótáskába, ezért újra kell gondolni az egészet.


Nem vagyok egy pesszimista alkat, de megtanultam, hogy ha egy hosszabb kinttartózkodásról van szó, jobb leadni az elvárásokból, mert sokszor semmi sem olyan, mint amilyennek elsőre elképzeljük. És persze ott van a honvágy is, amit sosem sikerül kivédenem. Az érzés, amikor minden idegen, ami körbevesz téged és a pont, amikor legszívesebben hazarohannál a megszokotthoz és a biztonságoshoz. Voltaképpen nem is gondolok arra, hogy milyen lenne most otthon, mert annyira távol van az a hely, hogy egyszerűen nem éri meg. Mostantól fogva karácsonyig kell kibírnom, akkor hazamegyek egy rövidebb szünetre, de aztán még két hónapra vissza kell jönnöm és csak reménykedek, hogy a végén az összes felvett tárgyat sikeresen el fogom tudni végezni.

Láttam, hogy több ismerősöm is blogolni kezdett az erasmmusos élményeiről és feltűnt, hogy mennyire pozitívak. Úgy tűnik, csak én nem vagyok elég jó passzban. De tényleg azt érzem, hogy  ha vannak dolgok, amik rosszul alakulhattak, akkor azok az én esetemben tényleg úgy is történtek.

Három évvel ezelőtt, mikor három hónapon át Potsdamban dolgozhattam és ez idő alatt gyakran Berlinbe is ellátogattam, megígértem magamnak, hogy egyszer majd vissza fogok jönni erre a helyre (sőt azt is, hogy egy nap itt fogok élni). Az akkori énem (aki még 20 éves sem volt) bizonyára ujjongott volna örömében, ha megtudja, hogy valóra váltom ezt az ígéretemet egy öt hónapos program keretein belül. De azóta eltelt az a bizonyos három év és mára megváltozott vele a hozzáállásom is. Nem a hellyel van a bajom, hanem a körülményekkel. Eljönni egy bizonyos támogatással a bankszámládon, tudván, hogy az összeg már csak kevesebb lesz, nem olyan jóleső érzés, mint mondjuk az első havi fizetésed megérkezését várni. Sokkal bizonytalanabb így a helyzet, és sok mindent nem is tudok tenni ellene és pontosan a tehetetlenség érzése az, ami még jobban megbénít engem. 

Talán most már kicsit lenyugodtam és a dolgok is kezdenek jóra fordulni körülöttem. A beiratkozást is megoldottam az egyetemen, pedig amiatt tényleg sokat izgultam - ráadásként az előtte lévő napon kaptam egy e-mailt, hogy két órával előrébb hozták az időpontomat (ez azért volt vicc, mert ekkor még nem biztosítottak nekünk internetet...). Kicsit mászkálgattam még a városban, és voltam a Brandenburgi kapunál is (amiről képet is hoztam nektek). Mától pedig érvényes a szemeszterbérletem, ezért többet nem kell költenem a tömegközlekedésre. 

A főzés rejtelmeibe is sikerült belevetnem magam, mert kicsit olcsóbb magamra főzni, mint elmenni valahová és ott rendelni. Nincs nagy gyakorlatom, de talán mire hazamegyek, ez már változni fog. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

© Template by Agata